Köszöntő

Kedves Diákok és Szülők!

Köszönöm, hogy megtisztelték iskolánkat érdeklődésükkel. Az V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola, Óvoda az értékeket és a XXI. század kihívásaira adott válaszokat építi be nevelő- és oktatómunkájába. A képzési struktúránkban fellelhető az óvodai nevelés, az általános és középiskolai oktatás - nevelés, valamint a szakképzés is.
A diákok személyiségének formálása az egyik fő feladatunk, hogy kritikus, önálló véleményt megfogalmazó, értékek mentén elkötelezett embereket neveljünk. Célunk, hogy az iskolánkból kikerülő tanulók érettségi után biztosan állják meg a helyüket a felsőoktatásban, a szakképzésben tanuló diákjaink pedig értékes szakemberekké váljanak, akikre a térség munkaadói számíthatnak.
Pedagógiai programunk mottója minden diákunk és tanárunk számára támpontot jelent:
„Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.” Jn 14,5-6

Sebes Péter igazgató

Intézményünk

Itt található néhány alapvető információ intézményünkről.

Fenntartónk az Egri Főegyházmegye. 

Székhelyünk:Sátoraljaújhely, Kazinczy út 12.

Óvodánk, általános és középiskolánk működik.

Emellett emelt szintű OKJ képzéseket végzünk.

Az iskola igazgatója Sebes Péter.

Munkáját helyettesek, tagintézményvezetők és gazdasági vezető segíti.  

 

 

Elérhető felhasználók:

Név Idő Művelet
Nincs elérhető felhasználó!

Online felhasználók

Csengetési rend

1. 7:45 — 8:30

2. 8:40 — 9:25

3. 9:40 — 10:25

4. 10:35 — 11:20

5. 11:30 — 12:15

6. 12:25 — 13:10

7. 13:15 — 14:00

8. 14:05— 14:45

9. 14:50 — 15:30

V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola
© 2011-2018 Katolikuskeri.hu
Az oldal 0.008 másodperc alatt készült el 57 lekéréssel.
Memória használat: 412.09 kb
Katolikuskeri.hu
Verzió 1.0
Készítette: Egy "volt" Keris diák
Kiadás dátuma: 2019. 01. 01